Press Room

Videos, articles

Százmillió forintos beruházás

Százmillió forintos beruházás

Egy új, ezer négyzetméteres üzemcsarnok alapkövét helyezték el tegnap Veszkényben. A százmillió forintos költséggel épülő beruházás várhatóan decemberre készül el.

 

Kisalföld Online: 2002-09-19

A Met-Na Kft. telephelyén, Veszkényben tegnap, csütörtökön délelőtt egy új, ezer négyzetméteres üzemcsarnok alapkövét rakták le. Az ünnepségen részt vettek a veszkényi cég üzleti partnerei és a község vezetői. Az alapkövet Nagy Béla, a cég ügyvezetője és Ivanics Ferenc, a megyei közgyűlés elnöke helyezte el.

Matzkó János polgármester köszöntőjében kiemelte, hogy a beruházás nemcsak munkát ad az itt élőknek, hanem a község gazdasági erejét is növeli. Ivanics Ferenc azt hangsúlyozta: támogatásra érdemesek a hasonló vállalkozások, hiszen élő példái annak, hogy nem szabad feladni a versenyt és mindig új és új lehetőségeket, piacokat kell keresni.
Nagy Béla 1986-ban egy laposszíjas esztergagéppel mint másodállású kisiparos kezdte meg vállalkozását. Az elmúlt években folyamatosan bővítette cégét, így az üzem számára rövidesen kicsinek bizonyultak a családi ház melléképületei. A község határában építettek fel egy háromszáz négyzetméteres műhelyt, mely mellé a következő hónapokban egy ezer négyzetméteres csarnokot emelnek. A vállalkozás jármű- és gépipari alkatrészek forgácsolásával foglalkozik, jelenleg tizenöt dolgozónak ad munkát, melyet a mostani beruházással szeretnének megduplázni.

A csarnok százmillió forintos költséggel épül, a kivitelezést a Széchenyi-terv 24 millióval támogatta, ezenkívül saját erő és banki hitel fedezi a költségeket. Várhatóan decemberben helyezik üzembe a gépsorokat és kezdik meg a termelést.
A Met-Na Kft. elsősorban érettségizett szakemberekre számít, a felvett alkalmazottak szakmai továbbképzését külföldön, Ausztriában és Németországban biztosítják.

Date

19 September 2002

Tags

Újság

Facebook

MAP

GDPR - © 2019 Copyright. Designed by Met-Na